Mindenért én vagyok a hibás

A kapcsolatunk legelején még egy másik férfival is ismerkedtem, és a volt párom véletlenül meglátta a telefonomon, hogy szívet írtam a másik férfinek, de nem szerelemből, hanem mert nagyon kedveltem az illetőt, de mint férfi, nem tetszett.
Szintén a kapcsolatunk elején egyszer ezzel a férfival beszéltem telefonon, amit sajnos letagadtam, ismerve párom indulatos reakcióit, kerülni akartam az egyre több konfliktust, persze utólag mégiscsak bevallottam és nagyon rosszul éreztem magam egyrészt a hazugságom miatt, másrészt a páromnak ezzel okozott fájdalom és kapcsolati bizonytalanság miatt. Ekkor még nem tudtam, milyen hatalmas lavinát indítottam el ezzel és neki valamilyen nagyon-nagyon sérült részére sikerült rá tapintanom, vagy inkább taposnom. E hazugságom és a másik férfival való írásom miatt (akivel ezután minden kapcsolatom megszakadt, mivel páromnak nem akartam őt), a kapcsolatunk teljes ideje alatt folyamatosan minden eseményben, tettemben, minden mondatomban ellentmondásokat, hazugságokat keresett és talált is, majd rám sütötte, hogy beteges hazudozó vagyok. Hiába mondtam neki, hogy a másik férfit már 3 hónappal ő előtte megismertem, és ha akartam volna, akkor már összejöttem volna vele, és akkor őt már meg sem ismerem. Nem volt hajlandó megérteni ennek értelmét és logikáját. Folyamatosan ezzel nyomasztott, kritizált, vádaskodott, váratlanul konfliktusokat robbantott ki, mivel semmilyen negatív történést nem tudott feldolgozni, és ha más nem volt éppen kéznél, akkor a múltbeli dolgokkal, „hazugságaimmal” jött elő.

Többször kértem, hogy ha problémája van, akkor azt ne így, vádaskodva, bántóan, hanem szépen mondja el, és beszéljük meg, de erre képtelen volt. Egyből a bántó, vádló stílusban kommunikált, idegesen, elborulva, válaszaimat meg sem hallgatva.

Nagyon sokszor túlhangsúlyozta, hogy ő mindig nyitott és őszinte velem, és legyek én is az. A túlhangsúlyozott őszinteségéből és a hazugságra, meg egyéb dolgokra adott túlzott reakciói alapján felismertem, hogy nagyon mély problémái vannak és pár hónap után kértem tőle, hogy menjünk el párterápiába, mert én megszerettem a jó tulajdonságaiért (traumakötés☹) és egészséges kapcsolatot szerettem volna kialakítani vele. A terápiáról hallani sem akart, azt mondta, hogy induló kapcsolatban nem fog terápiára járni és ő vele nincs semmi probléma. Egy kapcsolatot amúgy sem kell építeni, (én ezt rosszul gondolom), mert ha két ember szereti egymást, az magától működik – volt az egyik „hitvallása”. Ha én is őszinte szerettem volna lenni vele, azt viszont nem bírta el, azonnal közbevágott, nem hagyta, hogy elmondjam, amit akarok. Sokszor hangsúlyozta hogy egyenrangú kapcsolatot akar (ezzel szemben mindig az van, amit én akarok szerinte), de nem én voltam, aki az utcán magából kikelve ordított, hogy: Gyere ide, és alázkodj meg! Ez az egyenrangú kapcsolat, vagy inkább a belőle tudattalanul feltört leuralni és győzni akarás megnyilvánulása? A kérdésem költői…

A konfliktusokat kerülni akartam, ezért eljutottam odáig (hogy bár senkivel sem ismerkedtem, semmit rosszat, a kapcsolatunknak ártó dolgot nem tettem és 98 %-ban csak a lányommal írtam), hogy amikor a lányomnak írni vagy válaszolni akartam, már a páromnak írtam először egy szívet vagy pár sort, mert folyamatosan elérhető volt a messengeren, figyelt és ahogy én is zöld kijelzésbe kerültem és nem írtam neki azonnal, rögtön számon kérte, hogy mit csinálok ott.
A vele való kapcsolatomra majdnem ráment a lányommal való kapcsolatom is☹ (akivel nagyon szeretjük egymást és nagyon jó a kapcsolatunk), mert sajnos többször cserben hagytam őt miatta (ez mélységesen bánt, és nagyon szégyellem is ezt a viselkedésemet, mivel pont ő az, aki igazán törődik velem, és ezt egyáltalán nem érdemelte meg tőlem): vele megbeszélt programokat mondtam le, hagytam félbe, csak azért mert a párom írt vagy hívott és nekem azonnal “reagálnom kellett”, ha el akartam kerülni a konfliktust. Ha nem így tettem azt gondolta, hogy szándékosan nem reagálok, vagy tilosban járok, valaki mással foglalkozom, beszélek, és “természetesen” csak az a másik férfi lehetett ez a személy.

A másik nagy probléma volt, hogy jobban hitt az alkalmazások sokszor téves kijelzéseinek, mint nekem, és “igazának biztos tudatában”, hogy én mindig hazudok, folyton ezekkel nyomasztott, gyötört, kínozott, de nagyon sokszor inkább vádaskodott, kritizált, becsmérelt és ordítozott. Többször hibásan nem jelezte ki az elérhetőségemet a messenger, és ilyenkor azzal vádolt, hogy beállítottam, hogy ez ne látszódjon. Egyszer tehetetlen mérgemben tényleg beállítottam így, de akkor szóltam is neki erről. Nem értem, hogy ennek mi értelme lett volna, amikor semmit titkolni valóm nem volt, és ha tegyük fel, hogy beállítom így, hogy ne látszódjon, akkor hogyan lehetek olyan buta és szerencsétlen, hogy mielőtt írok neki nem állítom vissza?

Természetesen nem tudtam az igazamat bizonyítani az alkalmazásokkal szemben, teljesen tehetetlen voltam. Hiába küldtem át képeket az általam nála lefotózott kijelzési anomáliákról, nála ez senkinél nem fordul elő soha, csak nálam, mondta, és ezzel mindent igazolt a maga számára a „jogos” viselkedéséhez. Olvastam, hogy kapcsolatok mennek tönkre az alkalmazások téves kijelzései miatt, persze kell ehhez egy betegesen féltékeny, vagy bántalmazó partner is, aki „csakazértis” módon ezeknek az alkalmazásoknak hisz, mert vagy így akar tenni, vagy mert más lehetőséget (pl. technikai hibát, vagy hogy ne legyen igaza) nem tud elképzelni.

A sokból még 2 jelentős példát írok le: egyik éjjel 1 órától fél 3-ig írogatott, hívott minden elérhetőségemen, alkalmazásokban és telefonon, amikor én aludtam és mivel lenémítom a telefonomat éjszakára, semmit nem hallottam ezekből. Rengeteg viber képernyőfotót csinált bizonyítékként, hogy elérhető voltam, mivel az applikáció folyamatosan így jelzett. Mivel a messengeren is írt, kérdeztem, hogy ott is elérhető voltam-e? Gondoltam két alkalmazás már csak nem működik rosszul egyszerre. Messenger fotói persze nem voltak, mivel ott nem voltam elérhető éjjel, de a viber elérhetőségem kijelzése már 100 % bizonyíték volt neki arra, hogy hazudok.

Egy másik alkalommal a messenger alkalmazás délelőtt 11-től este 21:00-ig folyamatosan elérhetőnek írt szerinte, miközben én csak reggel rövid ideig voltam benne, amikor a lányommal írtam, utána már nem, mert dolgoztam. Nagyon nagy veszekedés lett belőle szokás szerint, és én “persze” megint hazudtam, mint mindig. Amikor este a párommal írni kezdtem elkezdődött a számonkérés, hazugsággal vádolás. Pár nappal később elkeseredésemben keresgéltem a telefonon, és megtaláltam az alkalmazásoknál, hogy meg lehet nézni óránkénti lebontásban mennyi percet néztük az adott alkalmazás képernyőjét. Kiderült, hogy munka előtt összesen 9 percig voltam benne az alkalmazásban, utána meg már csak este fél tízkor amikor vele beszélni kezdtem. Örültem, hogy végre valahogy tudom igazolni magam, de csak annyit mondott, hogy azért mert egyszer igazam van, akkor mi van? Nem csak egyszer volt igazam, de vagy elfelejtette vagy direkt figyelmen kívül hagyta a sajnos olyan ritka eseteket, amikor igazamat végre bizonyítani tudtam és amelyek a meggyőződésével szembe mentek volna.

Volt egy olyan szokása is, hogy amikor befejeztük az írást vagy telefonálást és elköszöntünk egymástól, szinte kivétel nélkül újra azonnal írt, hogy még ezt nem mondta el, vagy azt nem kérdezte meg, vagyis a lényege az volt, hogy én még mivel bántottam, vagy miben hazudtam. Ez egy idő után nagyon nyomasztó és idegesítő volt, főleg, mert hogy utána azzal vádolt, hogy ott voltam még az alkalmazásban, szándékosan nem olvastam el, nem válaszoltam és miért nem tettem? Holott a valóságban már elköszöntünk és ilyenkor már eltettem a telefonomat, nem láttam, hogy írt, és miért vártam volna tőle rögtön üzenetet az elköszönésünk után? Néha előfordul mindenkivel, hogy utólag eszébe jut valami és gyorsan leírja, de nem majdnem minden alkalommal. Ez persze megint egy jó alkalom volt arra, hogy hazugsággal vádoljon, mert hogy bizonyítsam be, hogy az írásunk után már eltettem a telefonomat és nem láttam, hogy írt? Vagy ha ezt néha elmagyaráztam neki, akkor azt mondta, hogy nem várta, hogy azonnal válaszoljak az üzenetre, de valójában meg mégis. Egyszer így, egyszer úgy, a lényeg, hogy összezavarjon az egymásnak ellentmondó elvárásaival, és én találjam ki, hogy éppen mit gondol, mit akar. Ilyenkor sokszor olyan nagy veszekedés lett az ilyen valójában piti dolgokból, hogy amikor már nem bírtam a feszültséget, letiltottam az alkalmazásban, hogy valahogy megszabaduljak tőle és a rám zúduló szidalmaktól. Ezekből újabb konfliktus lett, és szerinte én bántalmaztam a viselkedésemmel, mert szándékosan nem válaszoltam, (ignoráltam) vagy elmenekültem a probléma tisztázása elől (letiltottam), vagy a kérdéseire nem válaszoltam, másról beszéltem, kiforgattam a szavait stb., tehát pont úgy viselkedtem, mint egy nárcisztikus, és erről 100%-osan meg van győződve, ez biztos, hogy így van, mert ő mindent TUD. Amúgy is hazug a mosolyom és csak színjátszás az egész, amit csinálok.

Konfliktus alkalmával is sokszor történt, hogy idegességében elköszönt tőlem „Szia, menj aludni”, majd miután erre én is elköszöntem, azonnal újra írt, hogy hogy képzelem, hogy elmegyek a beszélgetésből, és nem beszélem meg vele a problémákat. Addig nem hagyott békén, míg valahogy le nem nyugodott, akár éjjel ¾ 2-ig ébren tartott, holott tudta, hogy ½ 6-kor kelek, nem volt tekintettel arra sem, hogy már régen aludni szoktam ilyenkor. Olyan is volt, hogy bár nem volt igaza, inkább bocsánatot kértem, csak legyen vége a vitának valahogy☹, az biztos, hogy sokszor mélyen a szintem alá mentem.

Ha megvizsgálom a viselkedésemet az ő szemével, akkor bántalmazó vagyok, sőt nárcisztikusnak is tűnök, holott nem a tisztázás elől menekültem el, hanem a szidalmak elől. Nem a konfliktust nem akartam megoldani és nem ez volt a probléma a kapcsolatunkban, hanem az ő leuralása, győzni akarása, bántalmazása. Sajnálom, hogy vannak emberek, akik ezt tanulták meg, hogy így kell élniük, egy szeretetkapcsolatban is állandó támadástól tartva, már előzetes válaszcsapást mérni a másikra, nehogy rájuk terelődjön a figyelem és kiderüljön róluk, hogy valamiben hibáztak, nem jók, alkalmatlanok, szerethetetlenek.

Állandó feszültségben voltam, hogy elkerüljem a konfliktust és minden esetlegesen „félreérthető” szituációt, miközben folyton alkalmazkodni próbáltam hozzá és azon dolgoztam, hogy normalizáljam a kapcsolatunkat, hogy bizonyítsam jó szándékomat, elkötelezettségemet, hogy megnyugtassam őt, nincs félnivalója, szeretem őt, akarom, hogy jól működjön a kapcsolatunk, szeretetben, békességben, bizalomban, megértésben legyünk együtt. Sokszor néztem és elemeztem magam az ő szemével, kerestem a hibákat reakcióimban és viselkedésemben, próbáltam megérteni, hogy hogyan értelmezi a gondolkodásmódja alapján a tetteimet akár jól, akár rosszul és az ő szemével nézve magamat tényleg bántalmazó vagyok, még akkor is, ha rajta kívül soha nem volt ilyen kapcsolatom, mint vele. Egyre inkább bántalmazóvá váltam dühömben, az igaztalan vádakkal szembeni tehetetlenségemben, elkeseredésemben: többször írtam rondán, becsmérlően, kiabáltam, magamból kivetkőzve viselkedtem, a kapcsolat vége felé egyre jobban, már napi szinten, mert már alig volt türelmem hozzá. Ez nagyon bántott és fájt, hogy milyen fájdalmat okozok neki, akit szeretek, (vagy inkább trauma kötésben vagyok vele☹).

Egy idő után felismertem azt is, hogy általában 3-7 naponta ismétlődően veszekedések vannak generálva általa. Ilyenkor a dührohama után azt mondta nekem: Látod mit csináltál, mit okoztál megint? Szerinte bántalmazó viselkedésének én vagyok az oka, a kapcsolatunkat én rontottam el az elején hazugságaimmal, amit azóta is folyamatosan csinálok, velem nem lehet semmit megbeszélni, nem válaszolok semmire, csak amire akarok és akkor amikor akarok. Ő egyébként nem ilyen, hanem egy nagyon szerető, gondoskodó ember, mindent én váltok ki belőle: „Te vagy a probléma! Én csak rád reagálok! Te vagy a nárcisztikus, személyiségzavaros, a beteges hazudozó!” – mondta sokszor nekem. Csak ő tett meg mindent a kapcsolatunkért, 420 km-ről autózott hozzám, fáradtságot, pénzt nem kímélve, ott hagyta a feleségét és házasságát miattam. Én kiköltöztem hozzá Ausztriába, feladtam itthoni munkámat, életemet, itt hagytam a 21 éves még egyetemista, fiatal lányomat, érte és kapcsolatunkért, mivel zavarták a szokásaim is, pl. hogy vegetáriánus vagyok, amit érte és konfliktusmentesebb kapcsolatunk érdekében 18 év után szintén feladtam, de én nem tettem semmit szerinte…

Fekete-fehér gondolkodása volt, középút nem létezett. Pillanatnyi érzései alapján hol magasztalt, istenített, élete legnagyobb szerelme voltam, hol lehordott a sárga földig akár egy napon belül is, amivel idővel belőlem is hasonló reakciókat váltott ki, ahogy a belső megélései és fájdalmai rángatták ide-oda a két véglet között, úgy rángatott engem is ki az egyensúlyomból egyre jobban. Ha szerelmes volt megsajnáltam, ha bántalmazott és már nem bírtam tovább a vége felé már naponta is akár, én is visszabántalmaztam, letiltottam.

Szakításom után újra felvettem a kapcsolatot a másik férfival, kíváncsi voltam hogyan alakult az élete, de emailemet a volt párom elkapta és az így megszerzett email címre rólam két lejárató levelet is írt a másik férfinak, valamint megfenyegetett azzal, hogy ír az összes rokonomnak, ismerősömnek a facebook-on, hogy megtudják milyen bántalmazó, hazug, nárcisztikus, színjátszó vagyok valójában a hazug mosolyom és kedvességem mögött.

Amikor kapcsolatunk felénél lakáskulcsot adtam neki (ezzel is mutatva felé és kapcsolatunk iránti elköteleződésemet) és úgy alakult, hogy egyedül volt a lakásomban, lefényképezte az asztalon lévő naptáram bejegyzéseit, jelszóval nem védett számítógépem adatait lementette magának, mindezt az én tudtomon és beleegyezésem nélkül. A kulcsom csak 2 hétig volt nála szerencsére, mert sértődötten visszaadta. Egy alkalommal azt is mondta, hogy megfigyeltetett és ez rengeteg pénzébe került, valamint, hogy nem szeretné a számítógépemet és levelezésemet is figyelni, hogy lássa mit csinálok.

A kapcsolatunk végén újra mondtam, hogy menjünk el terápiába, amire most már hajlandó lett volna, de csak úgy, hogy velem van a probléma. Velem is probléma van az biztos, tudom jól, de főleg abban, hogy benne maradtam egy ilyen bántalmazó, hozzám méltatlan kapcsolatban, mert azt hittem, hogy a szeretetemmel majd meggyógyíthatom őt. Én már be vagyok jelentkezve pszichológushoz, 1 hét múlva megyek az első konzultációra.