Megszállott szerelem

Megismertem és őszintén megszerettem valakit, aki bár szeretne normális életet élni, normális kapcsolatot kialakítani, de beleragadt egy két évvel ezelőtti rövid, de annál intenzívebb, felfokozott érzelembe, aminek fájdalmából képtelen kiverekedni magát. Ez megmérgezi az egész életét, és hiába lenne lehetősége (pl. velem) egy biztonságos, szereteten alapuló emberi kapcsolódásra, egyszerűen képtelen rá. A szakítást máig nem tudta feldolgozni, és képtelen elengedni a ragaszkodását, az ábrándjait, végső soron az illető hölgyet.Magamnak már megfogalmaztam, hogy amit ő érez, leginkább megszállottságnak nevezhető, és olyan mértékben rombolja az életét több szinten is (munka, magánélet, egészség), hogy úgy gondolom, feltétlenül segítségre lenne szüksége.

Kicsit csapdába kerülve érzem magam, mert egy két évtizedes, klasszikusan bántalmazó kapcsolatból kiszabadulva, hosszú, gyötrelmes gyógyulási folyamat után ismertem meg őt. Egy társkereső oldalon – vagyis egy olyan szituációban, ami azt sugallta, hogy ő is párt keres, én pedig elhittem. Csak az ismerkedés során derültek ki ezek a mélységek. Távkapcsolatban vagyunk, a kapcsolatunkat sok és őszinte kommunikáció jellemzi. Az ő leírása alapján kölcsönösen megértjük egymást, figyelemmel vagyunk egymás iránt, a kapcsolatunk harmonikus, csak nincs az az eufória, hanem szinte természetes. Tudom, sokan örülnének egy ilyen minőségű emberi kapcsolódásnak, de számára ez mégis kevés, és nekem ezt el kell fogadnom, mert az én személyiségem ennél többet nem tud nyújtani számára. Elismerem, hogy egészséges reakció erre az lenne, ha távoznék, hátra se néznék, hisz ez az ő problémája, nem az enyém. De nem szeretném magára hagyni a vívódásaival. Számomra a szeretet kicsit tágabb értelmű fogalom a saját érdekeimet szolgáló döntéseknél. Bár a folyamatosan biztosított empátiám bizonyára jólesik neki, én kevés vagyok ahhoz, hogy valódi segítséget nyújthassak neki.

Ha végül elveszítem mint kapcsolatot, igyekszem majd nem veszteségként felfogni, hanem annak a folyamatnak az eredményeként, aminek a vége az ő mentális felépülése. Nagyon szeretetreméltó, összetett, bonyolult lelkivilágú, érzékeny és értékes ember – nem szeretném, ha mindenki csak végignézné, ahogy tönkreteszi magát. És nem szeretnék a “mindenki” közé tartozni, holott lehetett volna tenni valamit. Akkor sem, ha ezáltal engem ér veszteség.