Én lettem édesapám anyukája

Engem folyamatosan veszekedő szüleim vettek körül, nem volt semmiféle testi erőszak de apu hangosan káromkodósan mindenkit a fenébe elküldősen szerette levezetni a dühét. És ennek általában anyukám itta meg a levét. Meg persze én is legtöbbször hallottam / ott voltam amikor ezek történtek. Apu a családban is majdnem mindenkivel összeveszett már akkor a régi időkben, így most teljesen egyedül vagyok azzal hogy őt gondozzam, én vagyok az egyetlen akihez szól valamit egyáltalán. Esetleg a testvérével szokott beszélni 5 percet kb 3 hetente, de akkor összevesznek valami hülyeségen.

22 éves voltam mikor elvesztettem édesanyám, hosszú betegségben küzdött, majd végül ő veszített ebben a csatában. Előtte együtt éltünk hárman, anyu apu és én. Én épp főiskolás voltam, utolsó évem volt. Miután anyukám meghalt mindent én szerveztem én intéztem, dolgozni is elkezdtem egyből utána amint végeztem a főiskolán, és otthon maradtam lakni apuval, mert szét volt esve. És tulajdonképpen mindig minden róla szólt, őt kellett sajnálni, mi lesz vele stb. És emiatt hogy jaj szegény apu, én csak 28 éves koromban költöztem el otthonról, de akkor is úgy, hogy tulajdonképpen állandóan minden arról szólt, hogy ő hogy van, jaj szegény egyedül maradt, nincs senkije és még én is elhagytam. Persze érzelmileg teljesen éretlen, mint egy kisgyerek úgy viselkedik/dett minden ilyen szituációban (pedig nem egy buta ember).

Közben folyamatban a megoldás keresése valami látogató / gondozó formájában, de persze ezt is az irányítja hogy jaj, vajon apu mit fog szólni, mit fogad el mit nem, kit küld el a fenébe kit nem…

Ez az egész ráment az egészségemre is, kimutatták, hogy valamiért keletkezett egy elváltozás az agyalapi mirigyemben, amelynek eredményeként a prolaktin szintem sokszorosa a normál szintnek. És ami miatt a homlokomra csaptam ezzel kapcsolatban, az egy borzasztó felismerés: lehet, hogy annyira gondoskodtam apukámról, hogy a szervezetem konkrétan elkezdett anyai hormonokat termelni?!?!? Ettől teljesen kétségbe estem, ez tette fel az i-re a pontot nálam, hogy elkezdjek ennek az egésznek a mélyére ásni. Gondolom ez a pont mindenkinél más és más. Lehet amiatt is, mert annyira nem akartam gyereket vállalni, és most tehernek élem meg, hogy mégis van valaki aki olyasmi.