Elengedés

A spirituális tanításokból jött, de ma már egyre gyakrabban használjuk a mindennapi életben is azt a kifejezést, hogy engedd el a problémát, vagy engedd el azt, ami már nem szolgál téged. Ez egy kicsit faramucinak hangzik, mert olyan, mintha Te ragaszkodnál a problémáidhoz, a szenvedésedhez, miközben te azt érzed, hogy minden erőddel meg akarsz tőlük szabadulni. Akkor hogy van ez? És egyáltalán miféle képzavar az, hogy engedjek el valamit, amitől már régóta meg akarok szabadulni?

Mikre szokták azt tanácsolni, hogy engedd el?

Az elengedést nagyon sok mindenre szokták javasolni. Szokták mondani, hogy ha sokat rágódsz egy múltban történt dolgon, amin már nem tudsz változtatni, akkor engedd el a rágódást, az agyalást. Azt is szokták tanácsolni, hogy ha valaki kilépett az életedből, és nem akarod elfogadni a hiányát, akkor engedd el, hogy ő már nincs veled többé. És azt is szokták mondani, hogy ha van valami szorongás, félelem, gátlás benned, akkor engedd el ezeket a negatív érzéseket. 

Láthatod, hogy ezek eléggé különböző dolgok. Mégis van bennük egy közös vonás. Ez pedig a megváltoztathatatlanság. A pszichénk úgy működik, hogy egyensúlyra törekszik, és amikor ez az egyensúly felborul, addig nem nyugszunk, amíg meg nem találjuk a megoldást. A megoldás pedig a legtöbb esetben az, amit mi szeretnénk, ami nekünk lenne kedvező. Csak sajnos az életben ezt nem mindig tudjuk elérni. 

Amikor a múlton rágódunk, nem akarjuk elfogadni, hogy valami nem úgy történt, ahogy mi szerettük volna, és ezért próbálunk valami megnyugtatót találni az emlékeink között. Vagy amikor valaki kilép az életünkből, akkor a gondolataink által akarjuk őt magunknál tartani. Mert amíg gondolsz rá, addig is ott van veled, addig is érzed a jelenlétét, felidézed a látványát, a hangját, a mozdulatait, ahogy beszélt hozzád, ahogy viselkedett veled. Amikor pedig a félelmeinken, a szorongásunkon jár az agyunk, akkor fel akar minket készíteni a kihívást jelentő helyzetre, vagy épp ellenkezőleg meg akar minket óvni tőle. 

A problémák, nehéz tapasztalatok, fájdalmas események átgondolása, elemzése jó és szükséges dolog. De van egy bizonyos idő, ami után parttalanná válik, amikor már nem tudunk belőle előrébb jutni, és beszorulunk egy ördögi körbe. Ekkor már nem tudunk több hasznos információt kinyerni, és csak a negatív érzéseket tartósítjuk vele. 

Minden alkalommal, amikor egy emléket felidézel, vagy elképzelsz egy jövőbeni helyzetet, aktiválódnak a hozzá kapcsolódó érzelmeid, és ugyanúgy éled át őket, mintha most történnének veled. Ezért, ha mondjuk egy szakítás emlékét idézed fel, akkor újra és újra aktiválódni fognak azok a kémiai anyagok a szervezetedben, amik kiváltják a szakítással kapcsolatos fájdalmas érzéseket, és ezáltal újra és újra stressznek teszed ki magad. 

Tehát egy idő után az agyalás és a töprengés csak fizikai igénybevétellel fog járni, ami hosszútávon megbetegíti a szervezetedet. A stresszhormon (kortizol) fő funkciója, hogy kikapcsolja az immunrendszer működését. Ezért van az, hogy tartós stressz után ágynak dőlünk, vagy elkapunk egy influenzát. 

Amikor azt tanácsolják, hogy engedd el ezeket a dolgokat, valójában erre a stresszes állapotra gondolnak, ami már nem szolgál téged, vagyis már nem nyersz belőle több rálátást a helyzetedre, csak megbetegít. Ráadásul egy mentális körhintában tart, ami teljesen leköti a gondolkodásodat, és emiatt nem tudsz az előtted álló lehetőségre figyelni és azzal törődni, ami előre vinne téged. 

Tényleg ragaszkodunk hozzá? 

Vajon amikor a múlton töprengünk, amikor valakinek a hiánya miatt érzünk fájdalmat, vagy amikor szorongunk, akkor miért térünk vissza újra és újra ugyanahhoz a dologhoz? Miért vonz minket az, ami fájdalmat, feszültséget okoz? Tényleg mi ragaszkodunk hozzá? Ennyire mazochisták lennénk?

Ez nem mazochizmus. Amikor valamihez ragaszkodunk, amikor valamit újra és újra megteszünk, még ha fájdalmas is, az azért van, mert hasznunk van belőle. Igen, nem olvastad félre, hasznunk van belőle. Különben nem csinálnánk. 

Az agyunk nagyon logikusan működik. Ha ugyanaz a dolog egyszerre tud fájdalmat és hasznot is hozni, akkor súlyozza, hogy melyiknek nagyobb a hatása. Ha a mérleg a haszon felé billen, akkor arra fog ösztönözni, hogy csináld akkor is, ha ezzel fájdalmat okozol magadnak. 

Mi lehet a haszna annak, ha a múlton töprengsz, vagy ha arra az emberre gondolsz, aki már nincs veled, vagy ha a félelmeidtől szorongsz? Mindegyik esetben más. 

Amikor egy múltbeli eseményen jár az agyad, mondjuk azon, hogy leégetted magad egy neked tetsző férfi vagy nő előtt, vagy belesültél a beszédedbe egy csomó ember előtt, vagy egy konfliktushelyzetben hagytad, hogy átgázoljanak rajtad, akkor azért térsz vissza ehhez az emlékhez, mert nem tudod összeegyeztetni az énképeddel. 

Egyszerűen nem tudod elfogadni, ahogyan viselkedtél. Nem azt, ahogyan más viselkedett veled. Hiszen ha megfelelően reagáltál volna rá, akkor nem számítana igazán, hogy hogyan viselkedtek veled. A veled történt események ellentmondásban vannak az értékrendeddel és azzal, amit magadról gondolsz. Az hogy lehet, hogy te egy korrekt, tisztességes ember vagy, mégis gátlástalanul átgázolnak rajtad? Az hogy lehet, hogy lelkiismeretesen felkészülsz, mégis összeakad a nyelved és beáll az agyhalál, amikor egy fontos eseményen ki kell állnod a kollegáid előtt? 

Ez is Te vagy. Nem vagyunk fekete-fehérek. Hol így viselkedünk, hol úgy. Az énkép csak egy illúzió. Azért hozzuk létre, hogy könnyebben tudjunk döntéseket hozni. Amikor ezeken a múltbeli eseményeken töprengsz, akkor valójában a számodra elfogadhatatlan viselkedésedet próbálod beletuszkolni a merev énképedbe. Ez a hasznod.

Amikor egy olyan emberre gondolsz, aki már nincs veled, akkor az a hasznod, hogy amíg rá gondolsz, addig újra ott van veled, ahogyan azt már fent leírtam. Minden elvesztésnél van egy gyászfolyamat, akár meghalt az illető, akár elhagyott. De ez a gyászfolyamat nem azonos azzal a kényszeres, körbe-körbe járó gondolkodással, amivel csak megkeseríted az életedet. A megfelelő gyászfolyamat kifelé visz a fájdalomból, nem pedig konzerválja azt. Ehhez van, hogy szakértői segítséget is kell kérnünk. 

Végül pedig, amikor a félelmeinken jár az agyunk, akkor az a hasznunk, hogy amíg agyalunk rajtuk, addig is úgy érezzük, hogy kontroll van a kezünkben. A félelem tipikusan a kontrollvesztéstől van. Nem tudjuk hogyan fognak alakulni a dolgok, és hogy képesek leszünk-e megállni a helyünket. Ha gondolatban eljátszunk egy helyzettel, akkor addig is úgy érezhetjük, hogy urai vagyunk a helyzetnek. 

Miért nem jó szó az “elengedés”? 

Amikor meghallod azt a szót, hogy elengedés, mi jut az eszedbe? Az elengedés szó hallatán valami könnyű mozdulat jelenik meg előttünk. Csak kinyitjuk a tenyerünket és huss, az a dolog elillan és többé már nem is látjuk. Pedig a valóság nem is állhatna ettől távolabb. 

Ha az elengedés egy könnyed dolog lenne, akkor tökéletesen beválna erre a célra az alkohol is. És sokan valóban ehhez is nyúlnak. Ellentétben a közhiedelemmel, a szőnyeg alá söprés vagy figyelem elterelés nem egyenlő az elengedéssel. Az alkohol pedig az előbbi kettőt oldja meg.

Hogyan kell elengedni?

Az elengedés egy nehéz és hosszú folyamat, és sokkal inkább megfelelne rá a kemény munka kifejezés. Ugyanis az a dolog, amit nem tudunk elengedni, bele van égve a pszichénkbe és erősen kapaszkodik. Onnan meg csak úgy tudjuk kiszedni, ha szálanként oldjuk el a köteléket, és minden szálért keményen meg kell küzdenünk. 

Ha az előbbi példákat nézzük, az énkép esetében ahelyett, hogy megpróbálnánk a merev énképünköz igazítani a velünk történt dolgok értelmezését, inkább az énképünket kellene tágítani. Vagyis elfogadni, hogy nem vagyunk olyanok, mint amilyennek beskatulyázzuk magunkat és iganis viselkedhetünk inkonzisztensen. Millió dolog hat ránk a külvilágból folyamatosan, és ezek befolyásolják a viselkedésünket tudat alatt is. Ennek az a jó oldala, hogy a rossz tulajdonságaink sem állandóak, azoktól is el tudunk térni, hiába gondoljuk, hogy mi mindig ilyenek vagy olyanok vagyunk. 

A másik személy elvesztése esetén, mikor valóban nagy nyomot hagy bennünk, végig kell mennünk a megfelelő gyászfolyamaton, akár egy válás, vagy egy komolyabb szakítás esetében is. Ehhez néha szükség van egy professzionális segítőre is. 

A félelem és szorongás esetében pedig felszínre kell hozni azokat a tudatalatti mintákat, amik automatikusan kiváltják ezekez a negatív érzéseket. Ez talán mindhárom közül a legnehezebb. Félreértés ne essék, a gyász kétség kívül rendkívül nehéz és fájdalmas folyamat, de ott egyértelmű a kiváltó ok. A szorongás esetében pedig sokszor elfojtott, mélyről jövő, akár elfelejtett traumákat kell megtalálni, ami nagyon hosszú idő lehet. Miután ezek felszínre jöttek, utána egy másik hosszú folyamat azoknak a gyógyítása. 

Szóval ne érezd magad reménytelennek vagy hibásnak, amiért nem tudod csakúgy elengedni a problémáidat. Hiszen az egyik legnehezebb dolgot kérik tőled. Ha a szándék megvan, hogy megszabadulj attól a problémától, akkor tudatosan irányítsd a figyelmedet arra, hogy mit szoktál csinálni, mi a hasznod belőle és gondold át, hogy milyen hasznod lehetne abból, ha szembenéznél, elfogadnád vagy megküzdenél azzal a dologgal.

Sikeres napot kívánok!